A Kaland éjszakája a Göcseji Skanzenben

2014. június 29.

Kapcsolódó tartalom

Képgaléria

Ringató
Ringató
Kis-Hétrét Együttes
Kis-Hétrét Együttes
Kis-Hétrét Együttes
Kis-Hétrét Együttes
Kis-Hétrét Együttes
Kiállítás megnyitó
Kiállítás megnyitó
Kiállítás megnyitó
Kiállítás megnyitó
Kiállítás megnyitó
Kiállítás megnyitó
Kiállítás megnyitó
Kiállítás megnyitó

A Falumúzeum immár harmadik alkalommal csatlakozott saját programmal a Múzeumok Éjszakája műsor folyamához.

Az ”éjszakázást” mi már délután öt órakor elkezdtük. No nem azért mert korán álomra akartuk hajtani fejünk, hanem mert első vendégeink életkori sajátossága ezt várta tőlünk. Hochrein Judit „Ringató” címet viselő népszerű programjának látogatói elsősorban csecsemővel, kisgyermekkel érkező  szülők voltak. A játékos vidám percek után, őket köszöntötte a Kis-Hétrét Együttes  örömzenéje is. A  muzsika simogató hangjára a csöpp gyermekek kedvük szerint elszenderedtek, vagy éppen a tánc első mozdulatait próbálgatták a babakocsiban. Ahogy a kicsik és szüleik lassan összeszedelőzködtek, kezdetét vette a következő esemény.

Ha már a kisgyermekek magukkal hozták a varázs-világot is, el sem engedtük egész este. Pajtagalériánk Német Miklós grafikus munkáinak adta kölcsön „sehol sem egyenes”  falait. Úgy tűnt, a lelket olyan furcsán megérintő, teljesen egyéni ábrázolásmódot használó alkotások nagyon jól érzik magukat az öreg boronafalak között. A kiállításmegnyitó meghittségéről Buday Mihály festőművész baráti szavai,  Ispán Judit klasszikus gitárhangjai majd Lukács Sándor szívből szóló szerzeménye gondoskodtak.

Az est gyorsan éjbe szaladt, Balázs László színművész és tanodás fiataljai pedig felkészültek, hogy az újabb élményt  is átszője a misztikum világa. Gönczi Ferenc Göcsejről szóló alapműve külön fejezetet szán a tájra jellemző hiedelem világ kutatási eredményeire.  A látogatók aktív részvételével eljátszott jelenetek a születéshez kapcsolódó népi babonák hihetetlen világába nyújtottak bepillantást. Hogy alaposan ”bevésődjenek” a látottak s hallottak, a programot játékos kérdőívvel zártuk. A leggyorsabb és  legfigyelmesebb válaszoló saját „Fődipicinnyel” felvértezve, a többiek pedig – nagyon  reméljük – felejthetetlen élményekkel gazdagodva köszöntek el tőlünk.

Mindannyiukat örömmel visszavárjuk!

Varju András