Felavatták Rómer Flóris emlékművét

2017. április 26.

Képgaléria

Ünnepélyes keretek között felavatták Rómer Flóris régész, művészettörténész, festőművész, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának emlékművét a Göcseji Falumúzeumban.

A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány tagjai még 2004-ben célul tűzték ki, hogy a város utcáin, terein minél több domborművet állíttatnak, hogy a lakosság figyelmét felkeltsék utcájuk nevének viselőjére, élettörténetére és munkásságára. Ebben az esztendőben az első ilyen alkotás - Farkas Ferenc szobrászművész műve - Arany János költőnek állít emléket, amelynek külön apropóját az adta, hogy idén ünnepeljük születésének 200. évfordulóját. Márciusban Farkas Dávid országgyűlési képviselő, a szegények jótevőjének avattak emléktáblát, amely Szabolcs Péter szobrászművész alkotása, s ma Rómer Flórisra emlékeztek a falumúzeum fatemploma előtt.

Dr. Gyimesi Endre, a közalapítvány elnöke köszöntőjében elmondta, Béres János szobrászművész alkotása kerülhetett volna a csácsi városrész Rómer Flóris utcájába is, de a skanzenben lévő zalacsébi fatemplom olyan nagy mértékben kötődik a régész nevéhez, hogy végül emellett a helyszín mellett döntöttek. Rómer Flóris leírásának és rajzának köszönhetjük azt, hogy a szakrális építményt az utókor számára újra tudták építeni.

Ezután Dr. Vándor László régész részletesen szólt Rómer Flóris életéről, szakmai munkájáról. Az 1863-ban Zala megyét szekéren bejáró polihisztor a vidék szinte valamennyi településére eljutott, dokumentálta a műemlékeket, régészeti értékeket. Feljegyzéseinek hála maradt fenn az utókornak számos olyan faépítmény rajza, amely épületek mára elpusztultak, de a modernkori rekonstrukciókat nagyban segítették, ahogy ez a falumúzeumban felállított zalacsébi fatemplom esetében is történt. A fatemplomot ma éppen olyan formában láthatjuk, ahogy ezt annak idején Rómer Flóris lerajzolta.