Fényképezni jó! — Búcsú a képeslapoktól

2017. január 23.
Címkék:

Képgaléria

Még emlékszem, osztálykirándulásaink elengedhetetlen mozzanatára. A kissé unott arcú sorban állásra az éppen aktuális látnivalót mutató képeslapokért. Megírtuk - csak néhányan figyelmet fordítva arra, hogy ne a szokványos két mondat kerüljön rá -,  rányálaztuk a filléres bélyeget, aztán a Magyar Postára bíztuk sorsát. Gyakran értünk előbb haza, mint a küldemény, már régen elmeséltünk mindent mire megérkezett, de akkor is örömforrás volt a címzettek számára.  Ma már csak néhányan teszik ugyanezt. Eljárt felette az idő. Leginkább azért mert majd' mindenki, mindenhova zsebben okostelefonnal  érkezik. És egymás után, számolatlanul készülhetnek a fényképek. A többség csak dokumentál. Esetleg igyekszik igazán egyedi képet készíteni, ugyanarról a "témáról", több-kevesebb sikerrel. Gondoljunk csak a pisai ferde torony körül, idétlen testhelyzetben pózoló vidám turisták százaira, akik épp a "torony megtámasztós" kép elkészültére várnak.

De van olyan is aki kifinomultabb céllal érkezik. Aki próbálja "elkapni" a pillanatot, ami csak az övé. A kép pedig pont ettől lesz érdekes.

Kedvtelésből fotózni is érdemes kilátogatni hozzánk, a Göcseji Falumúzeumba. Nem csak azért, mert éppen azt a téli arcát mutatja, amit mostanában nem túl gyakran. Hanem azért is mert szinte minden órában rejteget valami olyat, amit csak akkor és csak ott lehet megörökíteni!

Hogy a szavak ne maradjanak üresek, most Fekete László képeit osztjuk meg Önökkel! Kedves László, köszönet a megörökített, igazán érdekes és izgalmas pillanatokért!

Ha kedvet kaptak, és fotózni szeretnének, szeretettel várjuk Önöket A Göcseji Falumúzeumba!

Varju András