A néhány napja elültetett fügefacsemetét Pintér József festőművésztől kaptuk ajándékba.
Évezredes a kapcsolat, ami összeköti az embert ezzel az édes gyümölcsöt adó növénnyel. Élelemforrásként nyilván ősidők óta szolgálja az emberi létet, de az egyetemes kultúrának is jelentős szereplője. Gondoljunk csak a Róma alapítóit tápláló Lupa-nak árnyékot adó fügefára, vagy Ádám és Éva szemérmét jótékonyan takaró fügefalevelekre. De az Ószövetségnek ennél jóval nagyobb jelentőségű, újra és újra feltűnő szereplője is a füge. A szőlő és a gránátalma mellett a túlélés fontos szimbólumaként tűnik fel a legtöbbször.
Talán Nagyapám is emiatt vigyázott olyan nagyon a fügebokorra a kert védett sarkában. Sok időm telt náluk nyaranta, és imádtam, amikor ideje jutott rám a Nagyapámnak. Lenyűgözött, mikor mesélt, de legjobban azt szerettem mikor a kis csibészségeket okította. Egy ilyen alkalommal került végre kézbe először a csúzli! Szemezgettem vele már régóta, de mindig, amikor már nem tudtam parancsolni a kezemnek, egyből magamon érezhettem Nagyapám szúrós tekintettét. Szó nem kellett hozzá, hogy egyből tudjam, ennek még nincs itt az ideje. Aztán végre mégis eljött, és kezembe vehettem a Nagy Tömlőgumis Csúzlit.
A hatályos állatvédelmi szabályok valószínűleg nemigen támogatnák, de bizony a verebek lettek célpontnak kinevezve. Jó móka volt végre „vadászni”, de azt is be kell valljam: a verebek egy pillanatig sem voltak halálos veszedelemben. Aztán egyszer csak megint ott éreztem a tarkómon azt a szigorú tekintetet. Fogalmam sem volt miért. Csak hánykolódtam ott mikor Nagyapám végre felfedte az okát. S ekkor tudtam meg, hol neveli féltő óvatossággal azt a fügebokrot, s miért nem illendő abba csak úgy bele puffogtatni. Mert különös tiszteletet övezte azt a növényt. No meg – fűzte még hozzá – az se volna túl nagy baj, ha véletlenül sem ritkítanám meg a bokor mögött kapirgáló lábasjószág állományt :). Mert akkor aztán csúnyán kikapunk Nagyanyámtól. Úgyhogy így lett az a fügebokor akkora titok, hogy még Nagyanyám sem tudhatott a létezéséről! Persze egyből letettem a nagyesküt, hogy én soha senkinek, még Nagyapámnak sem teszek még csak említést sem a fügéről! Aztán persze egyszer csak kiderült, hogy az én fogadalmam csupán az adott szó értékéről szóló okítás része volt, s Nagyanyámnak muszáj tudnia a fügebokor létezéséről. Hiszen nélküle aligha vehette volna elő a kamra rejtekéből azt a felejthetetlen füge lekvárt!
Reményünk szerint sikerült jó helyett találni a fügefa csemetének a Zalacsébi Fatemplom, és a Szenterzsébeti kamra ölelésében, köszönet érte Pintér Józsefnek!
A skanzen télen is szép!
Szeretettel visszavárjuk!
Varju András