Az idei évi nagyobb karbantartási feladatainak záró akkordjaként, befejezéséhez közeledik a Nemeshetési pince rekonstrukciója. Ennek, no és persze a szüretnek ideje okán kézenfekvő a kérdés:
Vajon milyen szőlőfajtákból s vajon milyen borok készülhettek a pince ódon falai között?
Több lehetőség is van, keresni a választ. A történeti kutatás emberközpontú módszereivel hamar kideríthető, hogy a pince az 1850-es években már állhatott, így akár finom nedűivel, az ekkor még méltán európai hírű zalai borok hírnevét is gyarapíthatta. Persze a pince kis méreteiből inkább az következhet, hogy a helyi kis közösségnek csalt örömöt arcára a kemény munka közepette.
Így vagy úgy, az bizonyos, hogy a 19. század utolsó negyedében drámai pillanatokat kellett megélni a pince tulajdonosainak.
A globalizáció egyik első súlyos kártétele volt Európában az Amerikából áthurcolt filoxéra – szőlőgyökértetű. Villámgyors járványként tette tönkre az évezredes gyökerekre támaszkodó magyar szőlészetet, borászatot. Mint oly sok mindenre, erre a helyzetre is sajátosan válaszolt Göcsej népe. Egy részük - a makacsabbak – mindent megpróbáltak, hogy a régi szeretett, és ismert ízeket adó fajtákat valahogy megőrizzék. Ma már tudjuk, szélmalom harc volt ez leginkább, de ennek a hozzáállásnak köszönhetjük méltán híres „Pintes” borunk reneszánszát. Aki kóstolta, sokáig nem feledi a ma leginkább Zalaszentgrót (Csáford) hírnevét öregbítő nedűt. Felejthetetlen markáns, férfias ízvilággal hálálja meg mind a mai napig az odaadó gondoskodást.
A másik út sem volt kevésbé fáradságos, sok mustot, viszont veszélyes eredményt hozott. A Zalában oly kedveltté lett, filoxéra tűrő direkttermő fajok – Noha, Othello, Izabella, Delavári, közös népnevükön Rókaszőlő - telepítését már a kezdetektől rosszallás fogadta. A szőlő nem megfelelő feldolgozása során ugyanis metilalkohol is képződhet, ami „kótyagosságot” okozhat. Emiatt borszőlőként telepíteni, kereskedelmi forgalomba hozni már régóta nem szabad. Mindezek mellett hiba nélkül készítve, ezek a fajták is szép és jó borokat adhattak, pl. az Othello színe szinte utolérhetetlen volt.
A Göcseji ember hajlamossága az értékőrzésre, mit sem változott az évszázadok alatt. Hírnevükre vigyázó szőlős gazdáknál, családi rendezvényeken azért még ma is bele-bele kóstolhatunk a kiválóan elkészített, régi időket idéző, ősi nedűkbe. De csakis mértéklettel!!!
A Göcseji Falumúzeumnak tiszte a régi kedvelt szőlő fajták bemutatása, szívesen fogadjuk a segítséget ebben a törekvésünkben!!!
Varju András