Sírjelek, kőkeresztek

2016. október 10.
Címkék:

Képgaléria

Ahogy az élethez menthetetlenül hozzá tartozik a halál, úgy a Göcseji Falumúzeum bővítésének is elengedhetetlen része kell legyen a nálunk jellemző falusi temetőkultúra bemutatása. Terveink szerint az új utca végén, a helyi viszonyokra leginkább jellemző módon, egy domb oldalában kap majd helyet az elképzelt régi temető. Ebbe gyűjtünk régi sírjeleket, kőkereszteket.

Mazzag Géza, Vasboldogasszony polgármestere talált meg bennünket azzal, hogy a falu temetőjében lévő régi, már nem látogatott sírköveket szívesen tudná jó helyen, és a Göcseji Falumúzeumra gondolt. A romlásnak indult emlékeknek valószínűleg ez lenne a legjobb esélye a "túlélésre". Egymásra talált az ő jó szándéka és a mi terveink, így a szükséges jóváhagyásokat követően múlt héten már be is szállítottuk a kiválasztott sírjeleket, és kőkeresztet. a Szükséges állagmegóvási munkák elvégzése után biztonságban tudhatjuk majd a becses köveket. Reményeink szerint hamarosan meg is tudjuk majd mutatni, emléket állítva rég elhunyt elődöknek!

Tisztelt Mazzag Géza, köszönjük a segítséget!

Varju András