Fekete György (1932 – 2020)

2020. április 16.
Címkék:

Képgaléria

Fekete György, konferencián tart előadást a Göcseji Falumúzeumban, 2017

Városunk szülötte volt, és élete végéig nem csak szívében hordozta szülőhelyét, hanem minden erejével támogatta és segítette is. Vele egy nagyszerű ember távozott közülünk, aki félretéve bármilyen egyéni érdekét mindig a közjót tartotta szem előtt és szolgálta.

Nekünk csak Gyuri, vagy Gyurka volt, mert ehhez ragaszkodott. Megtisztelő mindannyiunknak, hogy kollégájának, Vele teljesen egyenrangúnak tekintett bennünket, a Nála jóval tapasztalatlanabb kortársait. Vele együtt dolgozni mindig intellektuális élmény volt, és hálát adhatunk a sorsunknak, hogy ez nekünk megadatott.

Nekem személyesen a Liget Projekt keretében tervezett Magyar Építészeti Múzeum körüli közös munka volt az első ilyen, aminek a során jó barátság szövődött közöttünk. Egymás mellett ültünk a múzeum Mókus utcai épületének nagy kerek asztalánál, és gyakorlati kiállítási szakemberekként próbáltuk az álmokat 'lefordítani' a 21. században is 'érvényes' (ám nem hamar erodálódó divatú) épületre, kiállítási térre és koncepcióra. Habár az eredetileg tervezett helyszínen végül nem valósul majd meg a terv, Gyurka nem tett le róla és új helyszínen remélhetőleg megvalósul az álma, végre lesz saját otthona és kiállítása a mostoha sorsú múzsának is...

A Göcseji Falumúzeum fejlesztése szívügye volt, lobbizott érte Magyarország vezetőinél, és a nagyszerű terv, amely épp napjainkban kezd ténylegesen is a megvalósulás útjára lépni, mindannyiunk számára Vele, Gyurka nevével forr össze. Ő javasolta Dévényi Sándor Kossuth díjas építészt nekünk, akinek vezetésével tényleg egy a 21. Századhoz illő fejlesztés műve készült el.

A leendő új múzeum életét, 'múzeumi üzemét' körüljáró szakmai konferenciáinkon mindig itt volt közöttünk, nem csak mint Zalaegerszeg díszpolgára, hanem mint ennek a projektnek a szerelmese, sőt aktív közreműködője. Az Általa és barátai által az 'asztalos háza' számára felajánlott kézi faszerszám gyűjtemény bemutatásának, az eszközök majdani használatának módját tervezte velünk együtt.

Nagyon sajnáljuk, hogy nem lehet majd itt velünk ténylegesen, mikor mindez végre megvalósul. De bizonyosan most is figyel bennünket, óvó tekintetét a Göcseji Falumúzeumon tartja – csak már fentről.

Kaján Imre, múzeumigazgató