Frissesség 45°C-ban? - A titok nyitja az Egerszeg Búcsún

2015. július 21.
Címkék:

Kapcsolódó tartalom

Képgaléria

Lokálpatrióta Díj átadás
Lokálpatrióta Díj átadás
Kézműves Tábor Pajtakiállítás
Kézműves munkák
Kézműves munkák
Kézműves munkák
Kézműves munkák
Kézműves munkák
Kézműves munkák
Vízikaland a Búcsún
Vízikaland a Búcsún

Immár 16. alkalommal adott helyet a Göcseji Skanzen az Együtt Zalaegerszeg Egyesület szervezésében megvalósult Egerszeg Búcsúnak. 16 esztendő jó hosszú idő ahhoz, hogy minél többen megszeressenek egy lakóhelyükhöz szorosan kötődő rendezvényt, de ahhoz meg túl hosszú, hogy annak üdeségét kihívások nélkül sikerüljön megőrizni. Nagy segítség lehet ebben, ha életkedvtől duzzadó segítői vannak a szervezőknek.

Az Egerszeg Búcsú hagyományosan kiemelkedő pontja a „Lokálpatrióta díj” átadása. Az ünnepeltek – az elismerés értékrendjéből fakadóan – általában nem a fiatalabbak közül kerülnek ki. Jól van ez így, hiszen, idő kell ahhoz, hogy az ember igazán elismerésre méltó értéket tudjon letenni a közösség elé. Öröm volt látni az ünnepeltek – Dr. Ribizcey Pál, Petánovics Károly, Török Zoltán – kiállásából sugárzó máig friss erőt!

Egyik kedvenc élményünk nekünk kicsi- és a nagyobb gyermekek arcán látni vélni a közös munka örömének rajuk eső részét. Nem titkolt szándékkal szeretnénk őket – az eredendően friss erőt - bűvkörünkbe vonni, majd később a múzeumbarátok között tudni. Az Egerszeg Búcsú alkalmával megnyitott „Pajta Kiállításunk” azokat a még szinte kéz-meleg műremekeket mutatja be, melyeket a Göcseji Skanzen kézműves táborának növendékei készítettek az elmúlt hetekben. Ennél üdébb, frissebb tárlat aligha létezhet :-). Jó szívvel ajánljuk figyelmükbe!

Hogy az érdeklődést 16 éven keresztül – s reményeink szerint még jóval tovább is – fent lehessen tartani, ahhoz – Bráda Tibor festőtanárom szavai szerint – mindig kell egy kis „feszkó”. Az idén erről elsősorban a Zalaegerszegi Különleges Mentő Egyesület gondoskodott. A Zala-holtág ugyanis még soha nem volt közvetlenül tere a színes forgatagnak. Izgalmas élmény lehetett a kötelek segítségével átkelni a partok között, és közben belepillantani a szépen szaporodó vízi világba. Ha a víz most hűsítő habokkal nem is szolgálhatott, a hűvös vízfelszín közvetlen közelről így is biztosan adott némi felfrissülést.

És talán ezen írás is a negyvenöt fok melegben :-)!

Szeretettel visszavárjuk mindannyiukat a Göcseji Skanzenbe!

Varju András