Gyümölcsoltás a Göcseji Falumúzeumban

2015. március 30.

Immár negyedik alkalommal vehettek részt az érdeklődők a Göcseji Skanzenben a Gyümölcsoltó Boldogasszonynapi rendezvényen: szakemberek segítségével nem csak a hagyományos gyümölcsfajták szaporításának elméletét, de gyakorlatát is elsajátíthatták. A Göcsej Természetvédelmi Alapítvánnyal közös rendezvényen a hivatalos megnyitót követően a Foglalkoztatóház adott otthont a szakmai előadásoknak (Kovács Gyula, Halász Elemér, Darázsi Zsolt) - ezt követően a gyakorlaté volt a főszerep. A Falumúzeum portái benépesültek: a vásárolt, vagy hozott alanyra többféle oltással került az örökíteni kívánt nemes fajta, hogy aztán mindenki örülhessen - képletesen és valóságosan is - munkája gyümölcsének. A jóhangulatú naphoz hozzátettek a szakmai programokat kísérő rendezvények is: kora délután Makovecz Tamás önkormányzati képviselő segítségével a két vendég teleülés polgármestere (Német Attila - Almásháza,Senkó József - Tilaj) elültették a Mindenki Almafáit, aztán pedig az almás sütemények kerültek porondra (és tálcára). A zsűri döntött, melyik a legfinomabb a nevezett remekek közül, és a közönségnek volt módja felülbírálni kóstolással az ítéletet (noha ellenvetés nem érkezett). A rendezvény a gyerekeknek is paradicsomi körülményeket kínált a vasárnap pazar eltöltéséhez: zenés-, és bábelőadások (Lázár Péter), játszóház, valamint hagyományos fajátékok, fonott kosaras ringlis szórakoztatta őket.