Aggodalmat rajzolt az arcokra a látvány, ami szerdán reggel fogadta a Skanzenbe érkezőket. Az elmúlt fél évszázadban nem tapasztalt, magas vízállást mutatott a Zala-holtág Hencz-malom melletti szakasza.
Tudtuk, hogy a malom korábbi birtokosai és építői évszázados tapasztalatok birtokában, nagy megfontoltsággal alakították át céljaik szerint a vízmedret. Amellett, hogy zseniálisan használták ki a vízfolyás természetes erejét, vigyáztak is nagyon kenyeret adó építményeikre. Jól ismerték az élő Zala olykor bizony vadóccá váló természetét, ellentmondást nehezen tűrő akaratosságát.
Most lehetőségünk adódott bizonyosságot is kapni minderre. Saját szemünkkel láthattuk a helyet kereső víz erejét. De azt is, hogyan működhetett - és szerencsénkre működik jól ma is - a malom vízvédelmi rendszere.
A holtág vízállására elvileg nincs különösebb hatással az élő Zala, így előzmények nélküli eseménnyel álltunk szembe. A hirtelen jött vízszintemelkedést meg kellett állítani, hiszen a további növekedés már veszélyeztethette volna értékeinket. Ráadásul nem csak az öreg malmot, hanem a többi régi portát is! A gondot az okozta, hogy a malom feletti zsilipes duzzasztógát felől érkezett bejövő vizet a mederszakasz másik végén lévő út alatti áteresz nem tudta levezetni teljes mennyiségében. Így folyamatosan növekedett a bent rekedt víz mennyisége, megállás nélkül emelve a vízmagasságot.
Az a megoldás látszott célravezetőnek a veszélyes folyamat megállítására, ha megpróbáljuk a malom utáni mederszakaszra érkező vízmennyiséget lényegesen csökkenteni. A korábban az élő Zala árvizeinek levezetésére, és így a Hencz-malom védelmére kialakított hátsómellékág most ebben segíthetett! Az árvízapasztó zsilip megnyitásával sikerült lényegesen csökkenteni a főágra jutó vízmennyiséget, így a vízállás lassan ereszkedni kezdett.
Kora délutánra sikerült a vészhelyzetet elhárítani! A régi, jól tervezett vízvédelmi rendszer az új helyzetben is jól vizsgázott, s jó karbantartás mellett még hosszú ideig segíthet megóvni az öreg parasztházakat.
Varju András