Táborozók a skanzenben!

2012. július 16.

Képgaléria

Táborozók a skanzenben!
Táborozók a skanzenben!
Táborozók a skanzenben!
Táborozók a skanzenben!
Táborozók a skanzenben!
Táborozók a skanzenben!
Táborozók a skanzenben!
Táborozók a skanzenben!

A napokban vendégül láttuk a Göcseji Falumúzeumban a közeli Nagyrákoson táborozó gyerekeket, akik Bognár Róbert író, műfordító vezetésével érkeztek hozzánk.

Az írótábor résztvevőinek sportos és szellemi feladatokkal egyaránt készültünk, a délután valamennyiünk számára remekül telt. Az egyik feladat például az volt, hogy a következő szavak felhasználásával (falumúzeum, kástu, Göcsej, fokla, kecske, templom, szőlő) írjon a két csapat verset. Hogy hogy sikerült? Íme:

Meglátogattuk a Göcseji Falumúzeumot, ahol játszottunk sok érdekes játékot.
Sokat tanultunk, sokat felejtettünk, de a lényeg mégis megmaradt bennünk.
A kástu fogalmát elfelejtettük, helyette inkább a szőlőt eszegetjük.
Ha meggyújtjuk a foklát, világít, mint állat, közben a kecskék nyugodtan zabálnak.
A múzeumban templomot is találunk, ahol, ha hívők vagyunk, imádkozhatunk.
Tök jó program volt, tovább is maradnánk (…) ha lehetne, itt is éjszakáznánk.
Köszönjük a figyelmet, viszontlátásra – reméljük, még találkozunk ebben a világban.

(Lúzerek)

A skanzeni vers

 

Elmentünk a falumúzeumba, ott beleütköztünk egy kástuba.
Göcsejt három folyó veszi körül, ezért minden kecske nagyon örül.
Az úri házakban van fokla, itt a templomnak díszes a tornya.
Kovácsműhelyben van néhány üllő, mellékesen nagyon finom a szőlő.
Búcsúzásként annyit mondhatnék nektek: a Gazsiék minden versenyt megnyernek.
Mint például ezt a versírást, ahogyan a kötélhúzást!

(Táltosok)