Táncházzenészek találkozója

2021. szeptember 08.
Címkék:

Képgaléria

Szeptember elején Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban rendezték meg a VII. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját. A rendezvény kétnapos volt, szombaton a közönséget várták a szervezők egy kitűnő hangulatú programon, vasárnap a szakma vitatta meg a lehetőségeket, a kitörési pontokat és a jövőbeni elképzeléseket.

Aki szívében ott lakozik a népzene és a néptánc iránti szeretet, az egészen biztos jól érezte magát az első, nyilvános napon. Négy portán tizenhárom zenekar húzta a talpalávalót, a látvány és a hangulat pedig egy békebeli időbe repítette a közönséget. A program több generációt is megszólított, a mindenki tiszteletét kivívott „nagy öregek” mellett ott voltak a fiatalok és persze a gyerekek is. A hangszerek igazi arzenálját is megismerhette a közönség és a jövőre ötven éves táncházmozgalom csodás hangulatát is átérezhették mindazok, akik kilátogattak múlt szombaton a falumúzeumba.

A táncházmozgalom első összejövetele 1972 májusában volt Budapesten, jövőre az ötven éves jubileumot is méltó módon kívánják megünnepelni a szervezők.

Fotók: Godina Rózsa és Varju András