Egykor népszerű játékokat választottunk a gyerekek szórakoztatására, hiszen régen a ház körül található egyszerű eszközöket használták a nagyszüleink. Tőlük tudjuk: játszani mindennel lehet. Tegyük a szívünkre a kezünket, kinek a gyermeke nem játszott órákon át a földön talált fadarabbal, a vízparton talált kagylóval, a játszótéren felszedett kaviccsal.
Célcsoport: Alsósok
További célcsoportok:
Rövid falumúzeumi séta során megismerkedünk a hajdani göcseji falu épületeivel, alapanyagaival, használatukkal. Megismerjük a szoknyás haranglábat, betekintünk a vízimalomba, felnézünk a „hegyre”. Elmegyünk a vásárba baromfiért és lábasjószágért, majd a végén betérünk egy vidám mulatságba, ahol mindenkit táncba hívunk és vásárfiával bocsájtunk útjára.
A gyerekek a foglalkozás során először megismerkedhetnek a Göcseji Falumúzeum látnivalóival, az egykor a portákon megfordult ősök életével, a virágoskertek növényeivel, a Zala folyó élővilágával. Ezt követően szakértő irányítás mellett megismerkedhetnek a göcseji népmesék főszereplőivel, majd saját történeteket szövögethetnek a népi mesélés hagyományos módjainak megismerésével.
Különleges kapcsolata volt a természettel a régi falusi embernek. Ösztönösen vigyázott rá, mert az élete, a megélhetése múlhatott ezen. Más lett a mai emberek viszonya a környezethez, de sok olyan régi tudás, tapasztalat gyűlt össze a korábbi évszázadok alatt, amit nem érdemes elveszíteni. Hogy ez ne így legyen, abban nyújt segítséget a „Zöld ösvény-tanösvény”.
Hogyan éltek, és milyen épületekben laktak a régi világban a göcseji emberek és a gyermekeik? Mivel foglalkoztak, milyen eszközöket használtak? Mind ezt egy történetbe foglalva ismerhetik meg a gyerekek: a gazda és a gazdaasszony vásárba mentek, s a házukat a gazdasággal együtt ránk bízták. A napi teendőket el kell látni - ház rendben tartása, állatok etetése, kerti munkák.
Vándorfazekasság a gelencsérek földjén. A fazekasportékák bemutatása, értékesítés szemléltetése vásári mondókák segítségével. A mesterség bemutatása, mesterfogások alapjainak megismerése, a kézműves foglalkozás során korongozás, használati tárgyak készítése. Az elkészült tárgyakat kiégetés után a gyerekek hazavihetik.