A molnárszegi fődiördög 1. rész: A kőkereszt

Online Skanzen:

Farkasordító hideggel köszöntött be a tél a kis göcseji faluban, Molnárszegen az úr 1878. esztendejében, és tartotta magát karácsonykor is. Fagyos, zord idő volt szenteste is. A vastag hótakaróval fedett vetések között keskeny szekérút vezetett a csendes, mozdulatlan tájból kiemelkedő kőkeresztig. A földút alig különült el a téli álomban megpihenő termőföldtől, a hó ránctalan lepedőt borított mindenre. Fehéren ragyogott a domboldal, a házak zsúpteteje, a földeket védő fenyősor is. A kisebb nyestnyomokat, a nagyobb róka- és őzcsapákat gyorsan eltüntette a puha égi áldás.

Az öreg kőkereszt tetejéről erdei fülesbagoly kémlelte a környéket. A kőkrisztus töviskoronáját hókucsma takarta, a Megfeszített alatt fehér bundában didergett a Szűzanya. A bagoly hasztalan pásztázta a földeket, a rágcsálók mélyen a hó alatt várták az enyhülést. A Madarak Bölcse elrúgta magát a keresztről, és néma szárnycsapásokkal a falu felé repült némi egérvacsora reményében, ami az éjszakai vadásznak valójában reggeli. A boronapajták és az istállók terített asztallal várták.

A havazás elállt, a felhők is aludni tértek, kitisztult az ég. A Hold lett az éjszaka ura, őrködött a megpihenő Föld fölött. Fénye megvilágította a hullámzó göcseji dombokat. Csend volt, szinte kísérteties csend. A mozdulatlan némaságot halk roppanás törte meg, aztán még egy... Valaki közeledett a falu felől! A kereszt felett strázsált a Hold, és kíváncsian figyelte az ismeretlen alakot. Egy kisfiú állt meg Krisztus előtt, a hóra dobta furcsán izgő-mozgó batyuját. Levette kucsmáját, keresztet vetett, majd sietett tovább. Vajon ki lehetett ez a bátor gyermek, aki a dermesztő hidegben kimerészkedett a családi otthon biztonságos melegéből?

Ezt mesélem el a kedves olvasónak. Egy kisfiú és különös barátja kalandjait ismerheti meg az, aki velem tart a dimbes-dombos Göcsejbe.